Azon szerencsések közé tartozok, akiknek volt elegendő teje, és a napi 7-8 szoptatáson túl sikerült a fagyasztóba is eltenni az aranyat érő nedűből. A legnagyobb fagyasztott mennyiség 22 liter volt. Ebben az időszakban a fagyasztóban semmi más nem volt csak anyatej. :)
Ebben a bejegyzésben arról írok pár sort, hogy én hogyan tároltam az anyatejet, és miként tettem fogyaszthatóvá Babu számára, miután kivettem a fagyasztóból.
FAGYASZTÁS
1) A fejőt és minden tejjel érintkező edényt nagyon alaposan kell elmosni és fertőtleníteni. Ez (is) garantálja, hogy a tej jó minőségű lesz, és nem romlik meg. A fejést követően hűtőbe tettem a tejet.
2) Mindig a nap végén fagyasztottam le az egész nap gyűjtött tejet. Az elmúlt 24 órában összegyűlt tejeket öntöttem össze, és fagyasztottam le. Tehát hűtőszekrényben max. egy napot állt.
3) Max. 100-120 ml-es kiszereléseket készítettem. Az elején volt olyan, hogy 230 ml volt egy zacskó, de ez nem praktikus mennyiség, és sokszor ki kellett önteni a maradékot :( Szóval nekem a kis mennyiségek kezelhetőbbek voltak.
4) A tárolásra anyatejtároló zacskót használtam, amire ráírtam a mennyiséget és a dátumot. Zacskót bármelyik bababoltban vagy drogériában lehet venni. Szerintem más zacskóval nem is érdemes próbálkozni. Ez tényleg erre van kitalálva. Kellően vastag, steril és zárható.
5) A fagyasztóban praktikus, ha egy rész vagy fiók csak a tejeknek van fenntartva és nem kavarodik el a brokkoli, és a csirkemell között.
FAGYASZTÁS UTÁNI FELHASZNÁLÁS
6) Mindig a legkorábban elrakott tejet vettem elő. Ezért is kell az elkülönített rész a tejeknek, hogy nyomon tudjuk követni a dátumokat.
7) Kivéve a kívánt adagot meleg/ langyos vízbe tettem a zacskót. Ebben szépen kiolvadt és kellő hőmérsékletű lett. Sosem olvasztottam vagy melegítettem mikrohullámú sütőben anyatejet.
8) A fagyasztott anyatej állaga különbözhet a friss anyatej állagától. Ettől nem kell megijedni. Nem rossz a tej ettől. Az is előfordulhat, hogy esetleg erősebb a felolvasztott anyatej "illata" (konkrétan szaga van). Ez sem jelenti azt, hogy nem jó a tej. Persze ha nagyon gyanakvóak vagyunk, akkor inkább meg se kínáljuk vele a babát.
9) Az anyatej összetétele folyamatosan változik a szoptatási időszak alatt. A szoptatási időszak elején a tejem sokkal zsírosabb, és sárgás színű volt. Később lett a színe fehér. Ha egy korábban eltett anyatejes zacskót veszünk elő, aminek a színe eltérő, mint a jelenlegi tej színe, ettől sem kell hát megijedni. Az a tej más összetételű volt akkor.
10) Minden esetben kóstoljuk meg a tejet, mielőtt a babának adjuk. A jó hír az, hogy a babák pontosan tudják, hogy mikor jó és mikor nem jó a tej. Ezért, ha a baba nem kéri a tejet, akkor valószínűleg valami probléma van vele. Én is jártam így. Nem erőltettem tovább azt a tételt.
11) Kb. 7-8 hóig tároltam az anyatejeket fagyasztószekrényben. 1-2 csomag esetén volt olyan, hogy nem itta meg Babu. (Védőnői ajánlás szerint 6 hó az eltarthatóság.)
12) A felolvasztott anyatejet az elején kiskanállal kapta Babu, hogy a cumizavart elkerüljük. Később már cumisüvegből itta az anyatejet, ha épp nem én etettem.
13) A már felolvasztott és megmelegített tejet nem melegítettem újra, és nem kínáltam újra Babunak. De tény, hogy nekem volt bőven tejem, így nem kellett kockáztatnom.
Nemcsak anya